Olvasógép átadása a Fehér Bot Napján
Nyugdíjasok Háza Könyvtára (Debrecen, Thomas Mann u. 45.)
2001. október 15.

A Fehér Bot Napja alkalmából ünnepség keretében vehették át a használók a Soros Alapítvány pályázati támogatásából vásárolt különleges számítógépet, ami „felolvassa” a nyomtatott szöveget. A Debreceni Városi Könyvtár által nyert eszköz átadásán a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskola és Diákotthon tanulói adtak irodalmi műsort. A gyengénlátó gyerekek által készített rajzokból kiállítást rendeztünk, ami különleges élményt nyújtott valamennyiünknek. A könyvtár igazgatónője beszélt a hangoskönyvek, „beszélő” gépek történetéről, majd egy orvosi előadást is meghallgattunk korunk szembetegségeiről. A programot kötetlen beszélgetés zárta.

Az olvasógép

Az olvasógép használói

A műsor


Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Nyári Előkészítő Kurzus
Petőfi Emlékkönyvtár (Debrecen, Víztorony u. 13.)
2001. július 12. és július 15. között

Táborunk ötletét az utóbbi idők legsikeresebb ifjúsági regénye, a Harry Potter könyvek adták. A programokat úgy állítottuk össze, hogy kellőképpen izgalmas legyen minden perce, s a gyerekek a mű varázslatos világát megtalálják közvetlen környezetükben is.

A tábor programja:
1. nap: Gyülekezés a könyvtárban; a résztvevők beosztása a négy házba a Teszlek Süveg segítségével; házszabályok, feladatok ismertetése; ismerkedés, játékok; varázspálca és talár készítése.
Ebéd.
Legendás lények gondozása: látogatás a Balla-tanyán, szekerezés, Ördög-árok megtekintése (felvértezve mumuselleni védőbűbájjal).
Uzsonna készítés üstben.
2. nap: Találkozó a könyvtárban; indulás a Roxfort Expresszel Hármashegyre, Kviddics-kupa.
Ebéd készítése üstben.
Gyógynövénytan: túra a Hármashegyaljai tanösvényen; bűbájtan: számháború; indulás vissza a Roxfort Expresszel.
3. nap: Gyülekezés a könyvtárban; Vetélkedő a Házikupáért Roxfortban és a Tiltott Rengetegben.
Ebéd.
Átváltoztatástan: arcfestés, jelmezkészítés; Házverseny eredményhirdetés, bizonyítványosztás
Este: Boszorkányszombat, bájitaltan: koktélkeverés; Tony Magic bűvész előadása; Csillagjóslás; Éjszakai izgalmak a könyvtárban.
4. nap: Reggel táborzárás, indulás haza.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat táborunkban. Várják a folytatást, hiszen “iskolaelőkészítő” kurzusként hirdettük meg, s remélik, hogy lesz első, második és további évfolyam is. A következő tábort hosszabbra tervezzük, hogy több idejük legyen összebarátkozni, s maradandó barátságok szövődhessenek.


Zöldbetűs ünnepek
Tócóskerti Gyermek és Iskolai Könyvtár
(Debrecen, Margit tér 19.)
2000. december – 2001. március között

A programok keretében megünnepeltük a környezetvédelem “jeles napjait”, megszerveztük a téli madáretetést, s ehhez kapcsolódóan könyvtári ismeretterjesztő órákat tartottunk 10-14 éveseknek, természetfilmeket néztünk, vetélkedőket rendeztünk.
A gyerekek rajzkiállításon mutatták be legkedvesebb madaraikat, emlékrajzokat készítettek kipusztult állatokról.


Karácsonyváró ünnepi programok gyerekeknek
Petőfi Emlékkönyvtár (Debrecen, Víztorony u. 13.)
2000. december 18. – 2001. január között

1. nap: közös karácsonyfa-díszítés a könyvtárban, adventi asztali dísz készítése
2. nap: beszélgetés a karácsonyi ünnepkörről; agyagból és sógyurmából karácsonyi díszek készítése
3. nap: üvegmécses készítése pohárból, üvegfestékből és gyertyából
4. nap: játékos vetélkedő, táncház
5. nap: kosárfonás kosárfonó mester segítségével
6. nap: ünnep után a karácsonyfa közös leszedése

A programok olyan jól sikerültek, hogy a gyerekek azóta győzködnek minket a következő évi folytatásra. Külön öröm volt a közös ajándékkészítés. Legszebbek az üvegmécsesek lettek, amit pohárból, üvegfestékből és gyertyából készítettünk. A gyerekek legmerészebb álmainkat is felülmúlva remekeltek, s alig akarták elhinni, hogy ők maguk képesek ilyen szép tárgyat készíteni. Reméljük, hogy az elkövetkező években is lesz alkalmunk (pénzünk) hasonló közös ünneplésre.


Karácsonyi hagyományőrző és ajándékkészítő tábor
Újkerti Könyvtár
(Debrecen, Jerikó u. 17/19.)
2000. december

A programokat az újkerti általános iskolai diákotthon lakóinak szerveztük a könyvtárban.

A programjaink két részből álltak:

  1. beszélgetés a karácsonyi ünnepekről, hagyományainkról
  2. közös ajándékkészítés:
    • 1-4. osztályosoknak: karácsonyi koszorú
    • 5-6. osztályosoknak: karácsonyi mécses
    • 7-8. osztályosoknak: ajándék “zokni”-zsák
    • középiskolásoknak: ékszertartó bársonyból

Jó volt érezni a gyerekek nyitottságát, lelkesedését a foglalkozásokon: a kiskamasz fiúk ugyanolyan örömmel varrták az ajándéknak készülő zsákot, festették a mécsest, mint az ügyesebb kezű lányok. A programok zárásaként valamennyien egy karácsonyi hangulatú zenés-játékos vetélkedőn és előadáson vehettek részt. Januárban, amikor visszatértek a diákotthonba (és a könyvtárba), beszámoltak arról, hogy milyen nagy sikere volt otthon az általuk készített ajándékoknak.


Irodalom- és zeneterápia programok gyerekeknek
Benedek Elek Könyvtár (Debrecen, Batthyány u. 1.)
2000. december – 2001. január

A Benedek Elek Könyvtárban irodalmi és zenei programok várták a beilleszkedési nehézségekkel küzdő, hátrányos családi környezetben élő kisiskolásokat.
A játékos foglalkozásokon az előadó által eljátszott zene hangulatára mozogtak, táncoltak a gyerekek. Új módszereket tanulhattak meg a feszültségoldás, a konfliktusok kezelésére a játék, a mozgás és a zene segítségével. A harmadik napon La Fontaine meséjét kesztyűbábokkal, zenei aláfestés mellett ők maguk adták elő zenepedagógus irányításával.
A zene és a játék, a mese, a mozgás ereje feloldotta a leginkább visszahúzódó, magába zárkózott résztvevőket is.


"Jó szóval oktasd Játszani is engedd...!"
Szociálisan hátrányos helyzetben lévő fiatalok
számára szabadidős programok szervezése.

Debreceni Városi Könyvtár
2002. november 26. – 2003. április 29.

Bőrös kézműves foglalkozás

Gyertyaöntő kézműves foglalkozás

Zenei ismeretterjesztés

Rendezvénysorozatunkkal a lakótelepi csellengő, a diákotthonokban élő, valamint a peremkerületekben lakó hátrányos helyzetű gyerekeknek próbáltuk megmutatni, hogy a közösen végzett tevékenység, a gyakori beszélgetések közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Ennek során barátságok szövődnek, értékek hagyományozódnak, és közösségek alakulnak ki, erősödnek meg. Az egyszerű ajándéktárgyak készítésével örömet szerezhetünk szeretteinknek, melegséget vihetünk kapcsolatainkba.Próbáltuk erősíteni a közösségbe tartozás fontosságát, és rávezetni őket a családban, közösségben eltöltött szabadidő hasznos eltöltésére.