St. Pölten, 2002. június 10.

Itt az ideje, hogy újra egy beszámolóval jelentkezzem Ausztriából.

Kezdeném azzal, hogy Ausztriában körülbelül hattal több ünnepnap van, mint Magyarországon. Ez főleg májusban jelentkezik, hiszen majdnem minden hétre jut egy. Ezeket a napokat én megpróbáltam hasznosan eltölteni, ami annyit takar, hogy hatalmas séták, kiruccanások és bécsi városnézések szerepeltek a programomban. Ilyenkor felvetődhet a kérdés, hogy még nem néztem eléggé szét Bécsben? Azt kell mondanom, hogy nem. Mindig akad valami új, valami, ami addig kimaradt.

Térjünk vissza oda, hogy legutoljára a TOPZ Jugendinfo 2002-es terveit egyeztető megbeszélésen kaptam olyan feladatokat, melyekért én felelek, illetve, hogy két új munkatársat kapunk. A feladatokkal teljesen elboldogulok és nem utolsósorban az idő is gyorsabban telik, ha az embernek van mit csinálnia. A két új munkatársunk közül az egyik hölgy a titkárnőnk, a másik lány pedig teljes munkaidőben dolgozik. Így 5 főre emelkedett a létszám és egy kicsit a hangulat is megváltozott, előnyére. Közben elég sok olyan önkéntes hazautazott, akikkel együtt érkeztem. Ez egy kicsit szomorú dolog, de így van rendjén. Furcsa látni, hogy az ő önkéntesi idejük már letelt, pedig szinte még csak tegnap érkeztünk. Sajna az idő, ha jól telik, akkor megállíthatatlanul rohan. Így mostanában egyre több búcsúpartira vagyok hivatalos. Ezek jól szoktak sikerülni. Ilyenkor beszélgetünk egy jót, felidézzük a különböző bulikat, kirándulásokat.

Az egyik vasárnap elhatároztuk, hogy csapunk egy kis sportdélutánt, pontosabban összehozunk egy kis focizást. Bécs ENSZ városrésze mellett van egy Dounauparknak nevezett tér, hatalmas zöldterülettel. Ez kiválóan megfelelt céljainknak, hiszen nem akartunk „véresen komoly” focimeccset, inkább csak egy kicsit a szabad levegőn lenni és mozogni. Ebben a programban nagyon nagy arányban lányok vettek részt, ez pedig kihatott a csapatok összeállítására is. Rajtam kívül még egy srác volt, így mi nem kerülhettünk egy csapatba. A lányok olyan lendülettel vetették magukat a játékba, hogy öröm volt nézni. Sajnos az eredményre már nem emlékszem, de mintha mi nyertünk volna…. Természetesen, ahogyan ezt már a síelésnél megtanultuk, a folyadékveszteséget sürgősen pótolni kellett, így beültünk egy közeli bárba és megittunk egy ásványvizet. Olyan jól sikerült a délután, hogy a következő hétre is megbeszéltünk egy hasonlót. Sajnos ekkor az időjárás közbeszólt, hiszen hatalmas eső volt. Este azonban, St. Patrick nap lévén, mely egy ír ünnep, valamilyen zöld ruhadarabot viselve elmentünk ünnepelni - az ír kocsma zárva lévén egy angol pubba.

Ezen az estén ismerkedtem meg egy másik magyar csapattal. Ők az Erasmus program keretében tanulnak, illetve a beszámolóm írásakor már csak tanultak Bécsben. Én először a lányt spanyolnak néztem, ö engem franciának, de aztán kiderült, hogy mindketten magyarok vagyunk; hát igen, ez az ilyen társaság hátránya. Az ember már nem is meri a saját országából származónak vélni a másikat.

Ezzel a csapattal elég sokat mászkáltam, bulizgattam, és mint a beszámolóm elején említettem, májusban a sok munkaszüneti napot kihasználva megnéztünk mindenféle dolgot. Felmentünk például a Dounauturmba is. Ez a Dounauparkban magasodó tv-torony, mely Bécs legmagasabb pontja, így remek kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dunára és magára a városra is. Fent van egy kávézó-étterem, - már hogyne lenne…J - mely egy bizonyos idő alatt (talán 1 óra), körbefordul egyet. Így egy kávé, vagy egy bécsi szelet mellett ülve körbenézhetünk, ráadásul, mintegy segítségként ki is van írva, hogy merre mi található.

Ha már a kávét megemlítettem, akkor egy másik élményemet is elmesélném. Szintén egy májusi napon történt, hogy fogtuk magunkat, és mivel az idöjárás is csodás volt, bementünk a belvárosba. Csak egy kicsit érezni akartuk a város hangulatát, a lüktetést, stb. Meg akartunk inni egy cappuccinot, ezért elhatároztunk, hogy kiülünk egy teraszra. A Stephansdomot az Operaházzal összekötő sétálóutcán voltunk, ott elég sok ilyen terasz van. Gondoltunk egyet és egy szimpatikust kiválasztva lecsüccsentünk. Rendeltünk, majd az embereket nézegettük. Rengeteg turista volt, illetve mindenféle származású ember jött-ment az utcán. A történethez tartozik az is, hogy a Stephansplatzon palesztinok csináltak egy kis kiállítást az izraeli-palesztin konfliktusról, illetve a Swedenplatzon, mely nincs messze onnan, néhány palesztin éhségsztrájkolt az izraeli megszállás ellen.

Bécsben, ha az ember egy kicsit utazik a metrón, akkor mindenféle embert láthat. Kínait, feketebőrüt, arabot, stb. Az itt élők nagyon toleránsak mindenféle származással szemben. Tehát mi ültünk és csak néztük, hogy a palesztin, a zsidó, az arab, a japán és még megannyi ember békésen egymás mellett sétált, esetleg egymás mellett ültek egy kávéházban, netalán még beszélgettek is. Közben nem is olyan nagyon messze, ugyanezek a népek öldöklik egymást. Ez itt annyira felfoghatatlan és elszomorító.

Egy kicsit ehhez kapcsolódik, bár inkább az élmény részét mesélném el egy másik eseménynek. Az egyik bécsi színházban játsszák a Hair című musicalt modern feldolgozásban. Nagyon jókat hallottunk róla, így elhatároztuk, hogy megnézzük. Hétfő kivételével naponta vannak előadások, de mindig teltházasak. Mi, önkéntesek lévén a legolcsóbb megoldást választottuk, állóhelyre szóló jegyet vettünk. A darabot német-angol nyelven adták elő. Egy mondatban előfordult, hogy mindkét nyelv felbukkant, egy német kérdésre angolul érkezett a felelet, vagy fordítva, ezért írtam, hogy német-angol volt. Teljesen élő volt, a szereplők mögött volt egy zenekar, illetve fel-felbukkantak dj-k is. Csodálatos volt! A végen a közönség felállva ünnepelt, és a szereplőkkel együtt énekelte el a Let the sunshine in című dalt. Még a metróban hazafelé menet is hallottunk csoportokat, akik ezt énekeltek.
Hogy miért írtam, hogy kapcsolódik az előző témához? Csupán azért, mert a kivetített háttérképek, filmek között nagyon sok az utóbbi években történt, történő eseményekről készült. Az élmény azonban felemelő volt! El is határoztuk, hogy még legalább egyszer mindenképpen megnézzük.

Valóra vált egy álmom is! Kiutazásom előtt a barátaimmal egy napot eltöltöttem Bécsben és csodálkozva vettem észre, hogy mennyi csodálatos autó van itt, Porschék, Ferrarik, stb. Akkor gondoltam, hogy ha egyszer egy ilyen autót vezethetnék! Ez most megvalósult. Az egész ott kezdődött, hogy Tina, az új kolléganőnk, abból az alkalomból, hogy a barátjával egy éve járnak együtt, kibérelt egy Porsche Boxter Cabriot. Szerencsére az időjárás csodás volt, 30°C, napsütés. Megkérdezte, hogy ki akarom-e próbálni. Naná! Nem hagyom ki! Ezt nem lehet elmesélni, hogy milyen érzés volt, át kell élni. Csodálatos, az autó 220 LE-s, az ember szinte az aszfalton ül, és az autó a legkisebb gázadásra is azonnal reagál, mégpedig csodálatos gyorsulással és valami gyönyörűséges hanggal. Hát igen a boxermotor muzsikája.

Mindenkinek csodálatos napokat kívánok a napsütéses Ausztriából!

Üdvözlettel:

Farkas István önkéntes