St. Pölten, 2002. január 30.

Ismét jelentkezem Ausztriából, hiszen legutoljára karácsony előtt adtam életjelt magamról. Azóta nagy változások mentek végbe a TOPZ Jugendinfo NÖ életében. Talán kezdem az elején. December 31-ével a régi vezető srác különböző okok miatt itt hagyta az irodát és az egyetlen hölgy lett az új vezetőnk.

Még az ünnepek előtt részt vettem egy - az önkéntes programhoz kapcsolódó – „mid-term” tréningen. Ez Burg Alpernstein-ban volt, ami egy nagyon régi, kb. 1000 éves vár Felső-Ausztriában. Ennek a várnak az a különlegessége, hogy a második világháború után egy kis közösség kapta meg azzal a feladattal, hogy ott a fiataloknak szervezzenek programokat. Mi este érkeztünk meg, gyönyörű hóesésben és a vasútállomástól taxival vittek föl minket. Mindig csak azt láttuk és éreztük, hogy megyünk fel, - de hová még, hát ott már nincsen semmi! – mondtuk sokszor. És amikor megpillantottuk a kivilágított, havas várat, bátran mondhatom, hogy nem csak nekem, de mindenkinek elállt a lélegzete. Valami csoda volt! Egy hátránya azonban hamar kiderült a helynek, mégpedig az, hogy eléggé hideg volt. Az első estén az ismerkedés után közösen tartottunk egy kis karácsonyi ünnepséget forralt borral, süteménnyel. Mindenki elénekelt egy-egy karácsonyi dalt a saját nyelvén (azt hiszem azt már mondanom sem kell, hogy ismét meglehetősen vegyes társaság jött össze), illetve boldog karácsonyt is kívántunk egymásnak. Kint esett a hó, a kandallóban lobogott a tűz, mi pedig közösen ünnepeltünk. Azt hiszem ez egy olyan este volt, amire egész életemben emlékezni fogok.
A következő két napban megtárgyaltuk, hogy kinek, milyen tapasztalata, problémája volt - van az addig eltelt pár hónap alatt. Közös játékokban vettünk részt és kaptunk olyan feladatokat is, melyeket kint, a szabad ég alatt kellett megoldani. Hatalmas hó volt, és a csapat spanyol és portugál résztvevője majd megfagyott. Csak álltak és alig látszottak ki a sok ruha közül. Mikor megkérdeztük őket, hogy miért nem vesznek részt aktívan a játékban, azt válaszolták, hogy örülnek, ha nem fagynak meg, nemhogy még játsszanak is. Ennek pont ellenkezője volt a norvég csaj. Ő annyira jól érezte magát a hóban, hogy néha alig lehetett berángatni a meleg szobába. Esténként szánkóztunk, de néha csak ültünk, beszélgettünk és élveztük, hogy bent a kandalló árasztja a meleget, kint pedig csodás a behavazott, téli táj. Nem szívesen hagytuk ott ezt a helyet, de hamar eltelt az a pár nap.

A karácsonyt és a szilvesztert itthon töltöttem. Meg kell mondanom nagyon jól esett, hogy bárki megérti, amit mondani szeretnék, hiába beszélek magyarul. Igazából ilyenkor jön rá az ember, hogy mit is jelent a saját anyanyelve, az az ország, ahol született.

Januárban, nem sokkal visszajövetelem után tartottunk egy egész napos megbeszélést arról, hogy kinek milyen elképzelései vannak a TOPZ Jugendinfo Niederösterreich számára 2002-ben. Ekkor kértem, hogy egy kicsit több munkával lássanak el, mert úgy gondolom, hogy a német nyelvvel vagyok már olyan viszonyban, hogy komolyabb feladatokat is rám bízhatnak. Ki is találtunk egy pár új dolgot, amiket - legalábbis egyelőre úgy tűnik - sikeresen meg tudok oldani. Ez persze annak is köszönhető, hogy a munkatársaim nagyon készségesen megmutatnak mindent. Bármit megkérdezhetek, azonnal segítenek. Ezen a napon dőlt el az is, hogy két új munkatársat kapunk. Ők szintén nagyon kedvesek. Most már az a helyzet állt elő, hogy én mutatok meg nekik olyan dolgokat, amit nem tudnak és az irodában a mindennapi munkához tartozik. Mindez azért nagyon jó, mert ilyenkor érzem, hogy hasznos munkát végzek, és része vagyok a csapatnak.

Eddigi kinn tartózkodásom alatt kellemesen csalódtam az osztrák emberekben, hiszen otthon - be kell vallanunk - azt gondoljuk, hogy az osztrákok kicsit hidegek, zárkózottak. Persze közel sem olyanok, mint mi magyarok, de azért az ellenkezője sem igaz. Legalábbis én így tapasztaltam. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a TOPZ nagyfőnöke egyik héten bejelentette, hogy ha már a sícuccomat is magammal hoztam otthonról, és ha kedvem is van, akkor nagyon szívesen vendégül látna otthonában egy hétvégére. Ő St.Coronában lakik, ami Bécsújhely mellett van, és egy otthon is ismert síterep. Így egy csütörtöki napon felkerekedtünk és irány St.Corona. Nagyon kellemes hétvégét töltöttem ott. Szétnéztünk az összes vendéglátóhelyen, elfogyasztottunk néhány fröccsöt. Sajna ez viszont meg sem közelíti az otthoniakat, aminek a bor minősége az oka. Mindenesetre úgy érzem, hogy nagyon élvezetes 7 hónap vár még rám.

Üdvözlettel:

Farkas István