Emléktáblák

A Debrecen elleni szovjet támadásban elesett katonák emlékműve
Megtalálható:Kossuth laktanya, Füredi u. 1-3.
1956. november 4-én hajnalban a Szovjetunió hadüzenet nélküli háborút indított a forradalmi Magyarország ellen. Négy órakor megkezdődött a szovjet csapatok támadása Debrecen ellen. Rövid idő alatt körülzárták a laktanyákat és minden olyan objektumot, ahol katonák voltak. Garab Imre parancsot adott a fegyverletételre. Debrecenben nem került sor fegyveres ellenállásra, a Pavilon laktanyánál a szovjetek lelőtték az őrszolgálatot teljesítő Solymosi Imre őrvezetőt, és két oldalról nyitottak tankágyúkból és gépfegyverekből tüzet a Kossuth laktanyára. Annak ellenére, hogy a magyar katonák nem is védekeztek, mintegy fél órán keresztül lőtték a kaszárnyát. A támadásnak három halálos és több sebesült áldozata lett. Négy katona vesztette életét. Hősi halált halt Pataki Sándor, Bujdosó György, Kujbus István, Bartalis Sándor. A katonai objektumokon kívül lőtték a főpostát, a városházát, a MÁV Igazgatóság és az Állami Áruház épületét.

<< vissza

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Petőfi Sándor
Debreceni Városi Könyvtár 4024 Debrecen, Piac u. 68. Telefon: 52/502-430 Fax: 52/537-609 E-mail: info@dbvk.hu